Legjobban a fehér virágokat kedvelem. A nyersen vulgáris liliomot, gyűlölködő ölelésű rózsát, kacér szűzhártyatulipánt, harmat hóvirágot, kecsesen minimalista kállát, kacskaringós törtbors illatú fréziát, a buja-fülledt orgonát, bolondos jázmint, prűd…

hát furcsa dolgok történnek nagysűrűben. tömény(telen) fagyitól legrövidebb irodanapig, hirtelen támadó szorongástól xanax- és boldogságüzenetekig, sangriás-fehérneműs magányos black sabbath erkélytáncolástól elmaradt szociálivásig ('na most mit csinálunk?' 'menj haza…

kaptam egy megkeresést munkaügyben. hurráhurrá! szombaton tízfős bukkake szettet kellene fotózni. ez aztán a karrierrépítés. kösz nem.

Nem hiszek. Magamban. Bár az önismeret nem a tükörnél kezdődik. Magamnak. Mert talán amit megfogalmazok, nem valós. Egy póz, ami rajtamragadt régről. Vagy kivetített vágykép. Talán ezért nem mertem kimondani az érzéseim… hiszen talán nem valódiak, és ha kimondva…