Közelebb jött, már egészen az arcomban volt, valahogy felülről nézett rám pedig biztosan álltam, tudom, mégis valahogy felém kerekedett és csak meresztgette a szemeit, én kapom a feketét, nekem kellett ez az egész. Próbáltam ellökni, de nem bírtam mozdulni, éreztem ahogy feszül az izom a karomban, megrándul, de semmi, nem bírom felemelni, nem megy. Kiáltani akartam, hol vagy már, kérlek segíts de csak szánalmas nyüszögés jött ki a torkomon, éreztem, hogy folyik a könnyem, a szám tátogva formálta a hangokat, a félelem teljesen elborított, szédültem mire nagy nehezen sikerült valami sikolyfélét kipréselni magamból míg levegőért kapkodtam.

Ekkor az a félelmetes szeme lecsukódott, az arca eltorzult, becsuktam a szemem, hogy ne lássam, de ismeretlen ismerősön hangján szólalt meg.

Jól vagy, ne sírj, csak álmodtál, bújj ide.