Délután megállapítottuk Nikivel, hogy

a) a város dögunalom.
b) megöregedtünk, ez van.
c) a divatdiktátorok látókörén mindenféleképp kívül esünk.
d) a magyar emberek félnek színes holmikat felvenni.

Viszont:

a) megtaláltuk a tökéletes vattacukorutánzat parfümöt, és jól ki is nevettük
b) vettünk könyveket ötven(!) forintért
c) végre beszélgethettünk egyet
d) rám talált eddigi legfelnőttebb nőcipőm.

Eddigi legfelnőttebb nőcipőm nem követi az aktuális divatot, pirinyó, puha bőr, kecses, elegáns, apró pántos, imádnivaló, és most már az enyém. Nem vagyok egy cipőmániás, pont megelégszem a jól bejáratott kényelmes darabjaimmal, de nem tudtam ellenállni most. Vásárlásmániás sem vagyok, lényegében. Inkább shopping-bulémiás. Van, hogy hónapokig nem költök semmire (vonatjegy nem ér), hogy utána árcímkéket figyelmen kívül hagyva őrültként tuszkoljak mindent a kosaramba, könyvek, táskák, ruhák... Mindenesetre a hónapban nem szabad többet elmennem itthonról. Vagy de, viszont a pénztárcámat és a kártyámat itthon kell hagynom.