Főztem, felmostam, felmosogattam, kisúroltam, kimostam, kiteregettem, ablakot pucoltam, virágot ültettem, kifestettem. Aztán mivelhogy nem csak szép vagyok és okos, hanem még férfiasan tökéletes is, gonosz tervem keretén belül nekiálltam szétfűrészelni a virágtartót - hiszen egyben nem fér ki az ajtón, hogy az éj leple alatt végső nyugalomra helyezhessem az útfelújításhoz iderendelt konténerben.  Eszközökért nem kellett messze menni, csak befordultam a konyhába, ahol még mindig MacGyver állomásozik, a nútvágójával, betonfúrójával, meg sokminden kütyüvel egyetemben.

Friss levegő, kellemes szellő itt a kilencediken, tavasz van, kertimunka, hajrá. Jó ebédhez szól a jószomszédi fűrésznyikorgás, tartja a tigrimondás. Azonban a rusztikus idillnek egy váratlan reccsenés vetett véget, amely igyekezetem ellenére nem a szanálásra szánt objektből származott. Whadafuck? – akartam én felegyenesedni, de tényleg.

Szóval most nem csak őszülök, hanem egyéb mentális és fizikai defektjeim mellett újabb bizonyítékát találtam egyes visszafordíthatatlan amortizációs folyamatoknak. Viszont aki lumbágós vén csontnak mer szólítani, az megsemmisítő pillantásom teljes tűzerejével találkozhat…