Bloggerreggeli, ezen pörög most a magyar fashionbloggerek java. Illetőleg leginkább az a negyven ember, akiket nyilvánvaló okokból megvendégelt az egyik legnagyobb hazai női magazin, mintegy a következő rendezvényük promotálásaképp. Nincs ezzel gond, hiszen szinte ők az egyetlenek, akik nem ingyen munkaerőt látnak a blogtulajdonosokban, akik ha üveggyöngyért nem adják, hát szabadon másolhatóak. A gond velem van, mert hiába mosolyogtam a Zara lookbookból előpattant, hegyes orrú magassarkút és rózsaarany egyenórát viselő tömegben, azt hallgatva, hogy a szociális médiához nem értő tervezők nem adnak outfit poszthoz kölcsönruhát (miafasz? Az outfit poszt lényege nem az, hogy megmutasd, hogyan öltözködsz te?mondjuk mégis inkább jobb lenne ingyen.) ... a Twitter- és Facebook-logós süteményeket instagramolók közt, akik ugyan egy éve már egy szót sem írtak le... Szóval álltam mosolyogva köztük, a plafonon megrekedt rózsaszín lufikon elmélkedve: ez a jónéhány, kívül harsány, belül üres lufi mikor éri már el a saját plafonját?

Aztán hazajöttem fát fűrészelni.