Voltunk gyerekkorom fürdőjében. Ami meglehetősen összement azóta, de legalább bejárhattam az egészet, kacsás szökőkúttól a csúszdás medencéig. És volt újra lekváros palacsinta és tejszínhabos csokis gofri. Rettenetes idő volt, ezért maximum öt ember lézengett csak a medencék körül, úgyhogy szabadon élvezhettem a feltörekvő nosztalgikus emlékeket.

Aztán elmentünk feszültségoldó thai masszázsra, én olajosat kaptam, egy aranyos, apró lány (akinek angoltudása kimerült a ’You okay?’ és a ’It hurt?’ kérdésekben) meglepően energikus mozdulatokkal gyúrt meg. Viszont biztosan megyek még. Már csak azokért az olajos simikért is. G-t eközben egy másik lány csavargatta és ropogtatta, de biztos ő is örült, hogy három év után újra egy idegen nőnemű egyed fonódik rá.

És felhívtam Dórát az utolsó linguistics tételért. És terhes. Az egyetlen ember, akire nem gondoltam volna. Így skerült. De szerinte jó is így, egy diplomával – főleg ezzel – úgysem tudott volna mit kezdeni. Szorítok érte.

És kiértesítettek postán az endochrinológiáról. Most van hízógyógyszerem. Holnaptól szedem, de előtte nekem is kellene egy teszt, az utolsó snowboard óta nem…

És a vizsga. Sociolingusitics és Hungarian-American relations and contact from AD 1000 till present day. És megvan. Nem is akárhogyan. Rendkívül büszke vagyok magamra, ezt megünneplendő le is gurítottunk egy pohár bort az Ibolyában.

És most van időm kiselejtezni az öt év alatt összegyűlt jegyzeteim, átrendezni és vízérmentesíteni a szobám. És albérletet keresni. És aludni. És olvasni. És bulizni. Sokat.