nyüvek zabáltak, mindenhonnak apró vékony fehéres hernyócskák, kelésekként nőttek és rágták ki magukat a bőröm alól. mindenem elviselhetetlenül viszketett és a vakarással újabb és újabb dudoros kelést szakítottam fel, ezernyi nyüvet szabadítva így ki. vértócsa állt már alattam, sötét, vöröslő, benne tekergőző hernyók, de a fájdalom nem csökkent. már az arcomon voltak, a fülembe másztak, az orromba, nem mertem levegőt venni, nehogy a tüdőmbe kerüljenek és tovább rágjanak, de most belülről. a nyüvek.

aztán felébredtem, de még mindig éreztem a hemzsegést, ahogy rágnak és viszket.