azt hittem, délutánra már lenyugszom. így is lett volna, de bizonyos elemek újra felbőszítettek.

a közös tároló ajtajára kihelyezett cetlim, melyben felettébb udvariasan (de tényleg ám!) megkértem a lakótársakat, hogy mindenki csak a maga holmiját dobja ki, nos, a cetlim eltűnt az ajtóról. cseppet sem lepődtem meg, igazából arra számítottam, hogy apró fecnikre szaggatva a kulcslyukamba tömik. de nem, a saját ablakomban lévő kék üvegekre ragasztotta valaki, felirat: "vigye le a göczeit mielött valakinek a fejere esik". ugyanaz a kézírás, mint a folyosó felmosására felszólító levélben. nem kellett sokat nyomoznom, a hátsó szomszéd néni volt, akinek mindig köszönök, mindig elbeszélgetünk a virágokról... micsoda egy gerinctelen mód ez, mikor hetente találkozunk, néha átveszi a csomagjaim (jelzem, sosem kértem rá) és komolyan úgy érzem, semmivel sem érdemeltem ki ezt...

persze becsengettem hozzá, kezemben a cetlivel. a függöny kissé meglebbent, de ajtót nem nyitott. mindegy, a lifthez úgyis csak egy út vezet: előttem. 

de tényleg, szelektíven gyűjtöm a szemetet, biciglivel és bkv-val járok, hazai élelmiszert veszek, energiatakarékoskodom, adakozok, örökbefogadok, hogy a földnek és a többi embernek jó legyen, én marha, hogy jó legyen a suttyóknak, akik majd alattomban jól seggberúgnak.

legalább akkor észheztérek, és beállok közéjük. anyámnak igaza van: idealista vagyok, a brook farmon kellene élnem...

de minimum emberektől messze.