Végy pár őrültet, akik hegynek lefelé bicikliznek. Rendezz nekik egy versenyt, legyen mondjuk 24 órás. Négyfős csapat helyett induljanak csak hárman. Péntekre legyen óriási eső, szélvihar és öt fok. Mondjuk tévedjenek el az úton, majd sátrazzanak a viharban. Reggelre tócsában ébredjenek és a remegés egész nap ne múljon el. Legyen egy csapatmanager aki elhárítja a defektet, féket légtelenít és szorgalmasan hordja a nudelstazion kosztját. Aztán ha már minden oké és mindenki limitet megy, harmadik legjobb köridő és ilyesmi, az egyik versenyzőnek törjön el az ujja, a másik ne bírja megemelni a karját, a harmadik pedig adja fel az egészet és induljon haza hajnalban, lehetőleg úgy, hogy négyszer elalszik a volánnál. A maradék sátrazzon még egy jéghideg éjszakát a vizes hálózsákokkal, és induljon parndorfba bevásárolni (lehetőleg vasárnap, hogy semmi se legyen nyitva).

Ha mindezt képekben mesélem, akkor így néz ki.

Na ennyit a huszonnégyórásról. Az osztrák egészségügynek pedig kalapot emelek, és gyanítom, a biztosítóval lesz még pár körünk.